A LÉTEZÉS-ben minden kettős természetűként nyilvánul meg. Kicsi-nagy, fent-lent, okos-buta, szép-csúnya, jó-rossz. A sort a végtelenségig lehetne folytatni. A poláris szónak, témától és szövegkörnyezettől függően, többféle jelentése lehet: sarkokkal kapcsolatos, sarki, szöges, végletes ellentétek. Itt tehát különbözőségről van szó. De nem egymástól független különbözőségről, hanem ugyanazon dolog két szélsőséges megnyilvánulásáról.

Az élet nem fekete vagy fehér, hanem színes. Mi mégsem tudjuk meglátni a színeket. Valamiért elménk  végletekben gondolkodik. (Pedig mind a fehérnek, mind a feketének többféle árnyalata létezik.) Hogy miért van ez a végletesség, nem tudom. Azt azonban igen, hogy a két végpont között energiahíd feszül, hiszen egyik sem létezhet a másik nélkül. Mint egy spirál, úgy kapcsolódnak össze és folyton egymásba olvadnak. Vannak közös kapcsolódási pontjaik, de feszül köztük egy tér, egy végtelen, légüres tér, ahol csend és nyugalom van. A legalapvetőbb, legegyszerűbb példával szemléltetem ezt számotokra. Végy egy mély lélegzetet. :)

A légzés a polaritás legmegfoghatóbb és leggyakorlatiasabb megnyilvánulása. Ki-és belégzés követi egymást, egyik sem létezhet és TE sem létezhetsz egyik nélkül sem. Próbáld ki. Lélegezz be és tudatosan tartsd bent a levegőt. Meddig bírod? Vagy fordítva: kilégzés után próbálj meg ne belélegezni. Ez nehezebb, ugye? Ha sokáig figyelsz a légzésedre, akkor megérezheted, hogy a ki-és belégzés ritmusa között van egy kis szünet. Egy pillanat, amikor minden tökéletesen egyensúlyban van. Ha nem hiszel nekem, gyakorolj és meg fogod tapasztalni. Semmi hókuszpókusz vagy különleges képesség nem kell hozzá. Egyszerűen csak figyelj.

Többet kellene figyelnünk. Szemlélnünk a világot, magunkat és egymást. Kíváncsian. Semmit sem feltételezve vagy elvárva. Mert minden poláris végpont között ott rejtőzik a kiegyenlítő pont. Ahol béke és nyugalom van. Fentebb írtam, egyik pólus sem létezhet a másik nélkül. Gondolj bele: honnan tudnád, mi a szép, ha nem tapasztalod meg a csúnyát? És honnan tudod, mi a jó, ha nem tapasztalod meg a rosszat?

Mi, emberek, hajlamosak vagyunk csak a szépet, jót, kellemeset észrevenni. Letagadjuk, megtagadjuk az ellentétes oldal létét, még a fejünket is elfordítjuk, ne is lássuk. Pedig az ellenpólusnak is ugyanannyi joga van létezni. Ha nem így lenne, te sem léteznél. Miből gondolod, hogyha a polaritás a légzés esetében működik, akkor más esetben nem így van? Mindig, minden esetben így van. De azzal, hogy elvesszük tőle a jogot, azt, hogy megnyilvánuljon, elfojtásokat hozunk létre. Szenvedést hozunk létre. Mert bármilyen fájdalmas, az, amit valóságnak nevezünk, ellentétekből épül fel. Azzal pedig, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni a valóság egyik aspektusát, azzal nem változtatunk annak létezésén (mert akkor is létezni fog, ha nem vagyunk hajlandók róla tudomást venni), csupán mi érezzük rosszabbul magunkat.

Ne érts félre: nem legitimálni akarom a szenvedést, gonoszat vagy rosszat. Csupán arra hívom fel a figyelmed, hogy akár tetszik, akár nem, a létnek nevezett dolog részei. Mégpedig ugyanolyan súllyal bíró részei. Gondolkodj el ezen. És vedd észre: ha nem lenne szenvedés, nem lenne boldogság sem. Ha nem lenne gonosz, nem lenne jó sem. És menj tovább: ha nem lenne élet, halál sem lenne. És mindez fordítva is igaz. Ne harcolj vagy tagadj: egyszerűen létezz. Ítélkezés, minősítés nélkül. Csak figyelj és létezz. Nehéz, tudom, de próbáld ki: minél többször gyakorolsz, annál tovább maradsz a nyugalomban, amit Buddha úgy nevez: Nirvana.