Az „élet” szó etimológiájával kezdenék.  Alapja az „él” ige. Amennyiben emlékeim nem csalnak, a héber nyelvben az „Él” Isten egyik neve. A legtöbb angyal neve is -el végződésű, ez azt szimbolizálja, hogy ők Isten részei, Istenhez tartoznak. Élet annyi, mint létezés.

Többször írtam már, hogy „Egy Minden és Minden Egy”. Minden az Egyből ered és az Egyhez tart vissza. Azaz: minden Isten.

Az Isten szót használom, hiszen a mi társadalmi és kulturális rendszerünkben így nevezzük a Megnevezhetetlent, de akár az Élim, Jehova, Mohamed, Brahma, Zeusz, stb. neveket is írhatnám. Ugyanaz. Mindegyik vallás (igen, a politeista is) ugyanarról az egyről beszél, akitől az élet származik. Az, hogy milyen nevet (vagy neveket) aggatunk rá, lényegtelen, hiszen ő mindezek felett áll. Ha létezik… Mert elképzeléseink, sejtelmeink vannak, bizonyosságunk nincs. De azt gondolom, ez nem is fontos. Racionális, emberi elménkkel ő felfoghatatlan. A mi tudatunk bezárt, szűk, keretei és korlátai vannak, ezért keretei és korlátai vannak nem csak az Isten, de minden más megismerésének is. Lehet arról elmélkedni, hogy ez „jó” vagy „rossz”, lehet-e ezeken a korlátokat tágítani, szerintem ez mind lényegtelen. Miért? Mert „Él” van benned.

Élsz, létezel és ezzel kell foglalkozni. A lélek eszköze a megismerésre a test. Szeretni és használni kell, megélni mindazt, amit lelked szeretne. Ki irányít? Senki. A létezés nem irányít. „Él” csak van. Egységben, teljességben. Igen, mégha millió (milliárd!) darabra is hasadt szét, ő így is egységes és teljes. Ahogy te is az vagy: az már más kérdés, hogy ezt elfogadod-e, belátod-e. Ha nem, lázadozni fogsz és nemlétező „hiányosságokra” rámutatni, kívánt „tulajdonságokra” vágyni. Ki akarja mindezt? Te? A társadalom? Hiszel abban, hogy amit a többség mondd, az igaz, megfellebbezhetetlen és tényleg úgy van?

Zárásként Jiddu Krishnamurtitól idéznék:

„-Azt szeretnék, ha valóban a probléma mélyére hatolnánk, vagy csupán azt akarják, hogy egy kicsit megbolygassuk a felszínt, és azzal el van intézve? Ha komolyan akarunk beszélgetni róla, el kell felejtenünk, mit mondanak erről a vallások, a filozófusok és mások – mert ennek nem lehet hitelt adni. Nem közönyösségből vagy pökhendiségből kell az embernek bizalmatlannak lennie, hanem mert tudja, ha valaminek a végére akar járni, minden tekintélyt félre kell tolnia.”

In: Jiddu Krishnamurti: Nincs más forradalom, 66. old.