Elgondolkodtál már azon, hol keletkeznek az érzések és a gondolatok? Az agyban? Tőlünk függnek vagy tőlünk függetlenek? Azonosak vagyunk velük, tehát mi hozzuk létre őket, vagy tőlünk független, önálló térből származnak? Függetlenek vagyunk-e egyáltalán, vagy össze vagyunk kötve egy, fizikai szemünk számára láthatatlan világgal? Van-e ilyen világ? Ha igen, mi tulajdonképpen? Meg lehet-e ismerni, nevezni? Ez lenne Isten? Vagy Allah? A Kozmikus Tudat? Asztrális tér?

Folytathatnám. Kérdések, amikre nem tudom a választ. De az írással kapcsolatos tapasztalataimat megosztanám veletek. Arról a folyamatról írok, amit a művészek ihletnek neveznek. Megpróbálom szavakkal leírni, mit élek át ilyenkor.

Egyszer csak jön egy érzés (mint most is), hogy írjak. Majd a szavak megjelennek elmémben. Úgy érzem, én csak egy eszköz vagyok, egy közvetítő, amik által ezek a szavak megteremtődnek, tehát fizikai formát öntenek. Tudom és érzem, nem az én szavaim vagy gondolataim ezek. Nem töprengek rajtuk, nem gondolkodok „megfelelő kifejezéseken” vagy stilisztikai alakzatokon. Sokszor azt sem tudom, a végére értelmes szöveg áll-e össze. Csak azt tudom, le kell írnom őket. Majd az érzés, ahogyan jött, el is múlik. Természetesen mindig átolvasom ilyenkor, ami papírra került. Néha egy-egy szót vagy vesszőt javítok: de a legtöbbször azt érzem, minden úgy egész, ahogyan van. Sokszor írok így verseket. De szerintem a festő is ugyanezt élheti át vagy a zenész, aki egy belső sugallatra alkot. Mostanában sokszor gondolkodok azon, ez a belső sugalmazás az énem része vagy tőle független? Nem tudom a választ, egy dolgot azonban érzek: ilyenkor tér keletkezik bennem. Nem tudom ezt máshogy megfogalmazni. És ebben a térben nyugalom van, egység és végtelen lehetőség.