Kivetülés, kivetítés, tükrözés...

A pszichológia szerint azon dolgokat, melyeket képtelenek vagyunk önmagunkban elfogadni, azt mások által éljük meg. Például: képtelen vagyok szembenézni azzal, hogy van egy kegyetlen, sötét személyiségrészem, ezért az életben mindig kapcsolatba kerülök olyan emberekkel, akik ezeket a tulajdonságokat megjelenítik, így szembesítenek vele. Ezzel máris eljutottunk a korábban is említett jungi terminológiához, az Árnyékhoz.

Az Árnyék és a „nem szeretem” tulajdonságok nem összekeverendők. Nem ugyanaz. Az Árnyék mindig mélyről jövő, nehezen felismerő, rejtett. Ő az asztrológia Plútója. Plútó vagy görög nevén Hádész, az alvilág istene volt. Az alvilág mindig a tudatalattit jelképezi. Ugyanakkor, mivel Plútó a gazdagság istene is, mutatja, hogyha lemerészkedünk a birodalmába gazdagon is visszatérhetünk, de csak akkor, ha hajlandóak vagyunk áldozatot hozni érte. Erről számtalan mítosz szól, talán a  legismertebb Orpheusz és Eurüdiké története. A tudatalattiban eltemetett dolgok szép lassan tudatba való emelése, a személyiséget erősíti, gazdagítja. Ugyanakkor pusztítani is képes. Erre bizonyíték a pszichózis léte.

Fontos elmondani, hogy nem csak „rossz”, „negatív” tulajdonságok kerülhetnek Árnyékba. Bármilyen furcsa, „pozitívak” is. Azért tettem a jelzőket idézőjelbe, mert bár világunk a dualizmusra épül és mindent így szemlélünk (másképp nem tudunk), olyan, hogy „jó” vagy „rossz” nemlétezik. Csak energia van, ezeknek különböző megjelenési formája és ezen megjelenésekre adott reakciók. Viszonyulásunk a dolgokhoz mutatja az irányt, mely felé életünkben fordulunk.

De nem csak pszichés dolgaink vetülnek ki. Minden érzésünk, gondolatunk megjelenik a minket körülvevő világban. Minden energia, mi magunk is azok vagyunk. Amikor pedig két energiaminőség találkozik, ott a legtöbb esetben valamilyen hatás keletkezik. Ritka a "semleges" találkozás. Az energiák hatnak egymásra, ez a hatás pedig létrehozza azt, amit úgy hívunk: Valóság.