Az előttünk álló évről

Régóta tervezem ennek a bejegyzésnek a megírását, de most érzem intuitíven elérkezettnek az időt arra, hogy megtegyem. A kérdéshez ezoterikus módon, a számmisztika, a tarot és az asztrológia felől fogok közelíteni. Azt csak a jövő fogja megmondani, hogy az itt leírtak helytállóak lesznek-e.

Ez az év csupa kettesekből áll, amiben a nulla az a bizonyos pont az "i" betűn.

A kettes az anyag száma. Az Egy önmaga tükröződéseként létrehozta a Kettőt, megteremtve ezzel a dualitás világát. Asztrológiailag a 2. jegy a Bika, mely szintén az anyaghoz kötődik. A Bika időszakában a földbe kerülnek a magok és ott fejlődésnek indulnak. Ez a fogantatással, a bőség ígéretével analóg. A termőföld, mely magában hordozza és „kihordja” a termést, analóg a női méhvel. A kettes a női erő száma. Szimbóluma a Hold, amely, mint a természet, változékony. Megtestesíti a női minőség négy természetét vagy arcát: ezek a Lány, az Anya, a Bölcs Asszony és a Sötét Istennő. Az első három érthető, nem igényel különösebb bemutatást, az utolsóról azonban nem szeretnek beszélni. A közbeszédben él az a kép, mely szerint minden anya szereti a gyermekét, nem tud neki ártani, ezért mindig nagy a megdöbbenés és felháborodás, ha arról adnak hírt, hogy egy anya pl.: megölte vagy kínozta a saját gyermekét. A nőiséget és a pusztítást nem szokták (vagy csak nagyon ritkán) összekapcsolni, pedig minden ősi hagyomány tud róla.

A Sötét vagy Pusztító Istennőket minden mitológia ismeri. Azokat az isteni energiákat jelképezik, amelyek totálisan eltörlik a régit, gyökerestől kitépik a megszokott, rögzült eszméket/érzéseket/gondolatokat és helyet készítenek az újnak. Úgy érzem (intuitíven és a saját bőrömön is), hogy ebben az évben a női minőség eme „sötét” oldala nyilvánul majd meg.

Korunk átmenet a Halak korszakból a Vízöntő felé. Erről korábban már írtam. És mint minden átmenet, ez is homályos, kaotikus és nehéz. A Vízöntő energiája azonnali, radikális és újszerű, az utóbbi 2-3 évben egyre jobban érezhető. Világunk változóban van, de amíg ragaszkodunk a régi, jól megszokott dolgokhoz, addig ez minden szinten fájdalommal és szenvedéssel teli folyamat lesz. Minél inkább ellenállunk, annál nehezebb és fájdalmasabb. Most nem arról van szó, hogy „panta rhei”, hanem arról, hogy ha nincsen bennünk kellő nyitottság és rugalmasság, akkor a változás elpusztít. Az Istennő sötét aspektusa nem ismer kegyelmet. Nincs benne empátia, könyörület vagy irgalmasság. Hideg, üres és kegyetlen. Csak az érdekli, hogy minden hátráltató dolgot megszüntessen. Ha hagyod neki, életben hagy. Ha nem, elpusztít és ez a pusztítás bármely szintet (fizikai, lelki, mentális) érintheti.

Ha ketté bontjuk az évszámot, 20 és 22, akkor a tarot Az utolsó ítélet (vagy Végítélet, XX.) és a Bolond (XXII.) kártyáit kapjuk. Ez is azt mutatja, hogy 2022 a számadás éve lesz. Amit eddig elvetettünk, azt aratjuk le. Tetszik, nem tetszik, meg fog történni. Mind fizikai, mind lelki, mind szellemi szinten.

Többször írtam már arról a hermetikus tételről, miszerint "ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van és ami kint van, ugyanaz,mint ami bent van". Most saját szavaimmal írtam le, nem pontos az idézet. Mindannyian teremtők vagyunk,ami bennünk van, az jelenik meg a fizikai világban is. Éppen ezért érdemes a következő kérdéseket feltennünk magunknak: Milyen az életem? Milyen a környezetem? Hogy vagyok a Lelkemben? Készen vagyok felvállalni önmagam? Kész vagyok elfogadnia sorsom és a nekem szánt életet élni? Kész vagyok használni a kapott talentumaimat?

Minden rólunk szól, életünk Lelkünk kivetülése. Ha elégedett vagy,önazonos, akkor jó úton jársz és a Sötét Istennő békén fog hagyni. Ha nem az életed éled, ha nem vagy a középpontodban, akkor kíméletlenül  adni fogja a tanításokat. Az, hogy ez életed mely területét fogja érinteni, meg fog-e jelenni a fizikai valóságodban, az csak attól függ, mekkora "pofonra" van szükséged.