A hétköznapi szóhasználatban valamilyen, általunk elképzelt, vélt vagy valós dolog iránt érzett lelkiismeret-furdalást értünk alatta. De a lelkiismeret-furdalás és a bűntudat nem ugyanaz.

Összetett szó, válasszuk ketté. Bűn. Csak három betű, de mintha bélyeg lenne. Mi a bűn? Valamilyen előírt norma vagy erkölcsi alapelv megszegése. Külön kell választani, mit jelent vallási, és mit társadalmi értelemben bűnösnek lenni. Vallási értelemben a vallási előírások megszegése a bűn. Vallásonként változó, mi tekinthető annak. A buddhizmus például nem is ismeri ezt a fogalmat, ott ok-okozati viszonyról, karmáról beszélnek. Tehát ez mindig specifikus, az adott vallás sajátossága.

Társadalmi értelemben, az adott társadalom által elfogadott normák megszegése a bűn. Ezek a normák azonban koronként, társadalmanként változnak. Vannak-e mindig azonos, örök érvényű „bűn-típusok”?

Igen. A gyilkosságot például minden vallás, kultúra és társadalom elítéli. Ahogyan az öngyilkosságot is. És nagyjából ennyi. Szerintem ez az egy dolog, tehát ami életellenes, és az élet kioltására irányul, számít mindenhol bűnnek. Ha ti ismertek még ilyen „közös bűnöket”, írjátok meg, kérlek. De azt hiszem, a fentiekben megállapodhatunk.

Térjünk át a tudatra. Mi a tudat?

Biológiai értelemben az agy legmagasabb szintű funkciója. Spirituális megközelítésben ez a szellem, a bennünk élő isteni fény. Most kapcsoljuk össze a két szót.

Bűntudat. Ízlelgessük. Két lehetséges meghatározása van:

1. olyan normaszegés, aminek agyunk tudatában van
2. olyan normaszegés, aminek szellemünk tudatában van.

Az agy vajon tudja-e, mi a norma? Nem, mert ő csak funkciókat lát el. Ami képes érzékelni, az a lélek és a szellem. Szellemről már volt szó. Mi a lélek? Materiális értelemben a lélek a személyiségünk. A psziché. Gyakran használják a szellem szinonimájaként. De a spirituális hagyományok határozottan elkülönítik a kettőt. Ebben az értelemben összekötő a test és a szellem között. Halhatatlan, mint a szellem, de „alsóbbrendűbb” is tőle, hiszen a szellem tökéletes. Képes-e a szellem rosszat cselekedni? A fény, a jó, képes-e szándékosan rosszat tenni? Logikai értelemben nem. Akkor ki tesz rosszat? A lélek? De mi a lélek?

Ha igaz a tétel, miszerint egy minden és minden egy, minden az egyből ered és az egybe tart vissza, akkor a lélek nem más, mint egy letört, sérült szellem „darab”. A szellem azon része, amely elfelejtette, hogy ő szellem, illúziókat, vágyakat, álmokat lát, szerepekért él és hal. Azonos a szellemmel, de el is különül tőle. A lélek az elkülönülés maga. A lélek azt gondolja, ő valamilyen (személyiség). De valójában semmilyen. Nincsen minősége. Csak elhiszi, hogy van. Erről máskor még fogok írni, de térjünk vissza a bűntudatra.

Létezik-e olyan, hogy bűntudat? Nem, hiszen a bűnnek nincsen tudata. Megbeszéltük, a bűn igencsak változékony forma. A szót megfordítanám és azt kérdezném: van-e a tudatnak bűne? Van-e Istennek, a tökéletességnek bűne? Vallási és logikai értelemben nincsen, hiszen az, hogy bűn és tökéletesség, nem fér össze. Paradoxon. De mi van akkor, ha ez is csak ugyanolyan polaritás, mint minden más? Mi van akkor, ha Isten csak egy nyugvópont a bűn és a tökéletesség között?

Ne várjatok most választ. Nem tudom. Én is csak filozofálgatok. De érdemes a kérdésen elgondolkodni: van-e a tudatnak bűne?