Ha Isten teremtette a világot és Ő öröktől fogva létezik, azaz mindig volt, van és lesz, akkor úgy te is mindig voltál, vagy és leszel, hiszen Isten része vagy. A létezésnek nevezett állapotnak világunkban, a dualitásban, két megnyilvánulási formája van: élet és halál. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csupán más. A legjobban a DNS spirálja szemlélteti az ő kapcsolatukat. Szorosan összefonódnak, de vannak pontok, ahol eltávolodnak egymástól, ahol pedig összeérnek és találkoznak, ott található meg az egyensúly és az átjáró. Az élet és a halál tehát a létezésnek nevezett dolog két végpontja, azaz pólusa. És a kettő között helyezkedsz el valahol te.

Ha az élet oldalon létezel, akkor, a legjobb esetben, nem látsz rá a halál oldalra. Mindez fordítva is igaz. Minél inkább közelítesz a középpont felé, annál inkább érzékeled a másik oldalt.  Belehelyezkedni a középpontba nagyon veszélyes, mert ott már elmosódik a határ és bármikor az ellenkező oldalon találhatod magad.

A látás nem egy különleges dolog, adottság, vagy kiváltság. Tudatállapot csupán. Elérni ezt az állapotot könnyű. Hosszabb ideig benne maradni a testnek fárasztó és stresszes, a léleknek félelmetes. Két világ közt lebegni hosszabb ideig nem lehet.

Léteznek-e angyalok vagy démonok?

Korábban írtam az ősi tételről: ami bent van, az van kint. Mindannyiunkban van fény és sötétség. És ezt öntudatlanul, de kivetítjük a világba. Mindannyian. Ezért a válaszom igen: léteznek. De mivel többféle tudatállapotú ember létezik, ők is többfélék. Vannak közöttük alacsonyabb és magasabb rendűek. Ne a földi hierarchiára gondolj, ez nem alá-fölé rendeltség. Még mindig tudati állapotokról beszélünk.

Éppen ezért én, az angyalok és démonok helyett, jobban szeretek fénylényekről és árnylényekről beszélni. Ugyanolyan változatosak, mint mi vagyunk, emberek. Ők a mi kivetüléseink. Akkor hozzánk tartoznak vagy különálló entitások?

Bármilyen furcsa a válasz: igen és nem. Mivel a mi kivetítéseink, ezért hozzánk tartoznak, ugyanakkor mi, emberek, nem csak egyénileg, de kollektívan is kivetítünk dolgokat, ezért vannak köztük tőlünk különállóak is. Olyanok, akik az emberiséghez, mint kollektívához tartoznak. Róluk beszél a Biblia.

Bevallom, sosem értettem, miért szeretne valaki látni. Vagy az előző életeire emlékezni. Szerintem semmi értelme. Annyi történik csupán, hogy korábban, ami hit volt, immáron tudás lesz. Semmi több. Az életen semmit sem változtat ez a tudás, pusztán neked, mint egyénnek nem lesz már a túloldal félelmetes.

Az életet élni kell és ha már itt vagyunk, éljük. Az élettel kellene foglalkoznunk, mi azonban a halállal szoktunk, amiről semmiféle tapasztalásunk nincs, vagy nem emlékszünk rá. És mint valami rossz ómen, mint valami szörnyű és rettenetes dolog, beivódik és félelemmel, stresszel tölt el bennünket. Túlságosan a köz-tudatban van a halál. Egy olyan téma, ami valójában nincs. Mert csak létezés van.