Istenkép(ek)
Most Uriel kíván szólni:
Amint nincs két egyforma ember (nem, az egypetéjű ikrek között is vannak apró különbségek!), úgy nincs két egyforma istenkép sem. Különbséget kell tennünk az egyén által alkotott belső istenkép és a kollektívák által létrehozott külső kép között. Ez utóbbi kapcsolódik a valláshoz.
Az egyes vallások mindig népekhez, nemzetekhez kötődnek, kialakulásukban erősen befolyásolja őket az adott kor és kultúra. Ennek megfelelően egy idő után elavultak lesznek. Tudom, most sokan megbotránkoztok, de ez az igazság. Éppen ezért az egyéni istenkép tökéletesebb és hasonlatosabb a Teremtőhöz.
Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van… Isten, a Teremtő, benned tükröződik, ezért, ahogyan magadat látod, úgy látod őt is. Igen, jól olvastad. Csakhogy önmagad meglehetősen torzan szemléled. Azonosítod magad egy képpel és nem látsz e kép mögé. Az, akit te egónak, személyiségnek, pszichének hívsz, csak egy jelmez. Egy szerep, amelyet ebben az életben eljátszol. Ugyanazt a szerepet el lehet többféleképpen is. Például: ha a szereped király, az lehet öreg, bölcs, ostoba, fiatal, stb… A szerep a fontos (példánkban: király), az, hogy ezt hogyan játszod el, csak rajtad múlik. Mindig változtathatsz egy szerepen, ha nem tetszik!
A probléma akkor kezdődik, amikor azonosulsz ezzel a szereppel. Elhiszed, hogy a szerep te magad vagy. Pedig, aki TE vagy, az ott van a szerep mögött. A dolgod csak annyi, hogy meglásd. Ezt a legkönnyebben úgy érheted el, ha egyensúlyba kerülsz. Láss a fizikai érzékelés mögé. Azt hiszed, látsz, de valójában nem így van. A valóságot eltakarja előled a káprázat, amit a többi emberrel együtt közösen megalkottál. Azt gondolod, meghallod, amit az emberek mondanak, de csak azt hallod meg, amit hallani akarsz. Valójában nem vagy kíváncsi rájuk.
Légy kíváncsi! Nyitott! Olyan, mint a gyermek! Nem hiába példálózott Jézus is a gyerekekkel… Nem, nem ártatlanok. Senki sem az. Emberek vagytok, jók és rosszak egyszerre. A lélek nem egy „tabula rasa”, nem egy tiszta lap. Mindig hozod magaddal tapasztalataidat, melyek jók és rosszak.
Minden Egy. Minden az Egyből ered és az Egybe tart vissza. Te és Isten egyek vagytok. Amíg ezt nem tudod mindhárom tudati szinten (test, lélek, szellem) megérteni és megélni, addig istenképed torz és hamis lesz. Lásd meg önmagad! Lásd meg a benned élő Istent! Ehhez minden segítséget megkaptok! Csak figyeljetek! Tanuljatok meg olvasni a jelekben! Isten ott van mindenben! Lássátok meg!