- Napok óta piszkálja elmém egy sötét, rejtett zugát a Gonosz létezéséről szóló idézet…

Uriel elmosolyodik.

-Sötét zug? – mosolya szélessé, ragyogóvá válik. – Minden Fény. Olyan, hogy sötétség, nem létezik.

-De, hiszen tapasztalom.

-Amit te annak látsz, az optikai csalódás. Illúzió.

Kételkedő arcom látva, elkomolyodik.

- A Fény és az Árnyék, vagy ahogy ti hívjátok, Sötétség, ugyanaz. Lét és nemlét, oldás és kötés. Minden Egy.

-Mi van a Gonosszal? Tényleg létezik? Mármint metafizikai értelemben, ahogyan Isten is?

-Igen.

-Egyek Istennel vagy valami más?

-Valami más.

-De korábban azt mondtad, minden Egy.

-Az is.

-Összezavarsz, ennek így semmi értelme.

-Minden Egy. Egy a megnevezhetetlen, a teljesség. Az, aki volt, van és lesz. Kettő a világ. A polaritás. Isten és a Gonosz. Három a rend. A struktúra. Az irány, hogy a szétdarabolt újra Egy legyen.

-Négy?

Elmosolyodik.

-Az anyag, az illúzió, ami a kettő duplikálásából jön létre. Nincsen négy. Csak három lehetséges állapot létezik, ami ezután fakad, már maya, illúzió. Nem valóság. Nem igazi.

-Mert a kettő igazi? – kérdezem kétkedve.

-Igen, eredetében az. Duplikálva már nem.

Teljesen összezavar. Mindig ezt csinálja.

-Térjünk vissza a Gonoszra. Létező. Érzem. Néha magamban.

-Persze, mert nem vagy Egy. Ha foglalkozol vele, erőt adsz neki. Igaza van St.-Germain-nek, ne foglalkozz vele.

-De hogy lehet nem foglalkozni, amikor itt él bennem?!

-Minden Egy.

Felsóhajtok.

-Ne kezd megint.

-Még mindig nem érted. Az Egy, Egy. Mindig is az volt, van és lesz. Te hasítod ketté, létrehozva a polaritást. Ha létrehozod a polaritást, akkor a két rész újra egyesülni akar. Ez szüli a hármat. A három erő, amelyben létrejöhet az egyensúly, a középpont, ezzel együtt pedig a feloldódás és újra az eggyé válás. A feltámadás. A megváltás.

-Ha Egy Minden és Minden Egy, akkor ki vagyok én? Isten?

-Egy része. Ezért keresed a párod, ezért vágysz egyesülésre – nem, most nem a szexualitásra gondolok, bár az is ezen mechanizmus mentén működik.

-És ha megvan a kettő?

-Létrejön a három. Majd újra az Egy.

-De ez egy körforgás! Amiről Buddha is beszél! Egy mókuskerék!

-Amíg mindenki Eggyé nem válik, igen, az.

-És ha mindenki Eggyé vált?

-Létrejön a teljesség. Te ne mindenkivel foglalkozz, csak saját magaddal. Értsd meg és lásd: a világod te teremted. A testet, amiben élsz, a környezeted, az embereket, akik körül vesznek: mind te teremted meg az elméddel. Ami kint van, az van bent is. Ha bent egyensúlyra törekszel, mértékletességre, igyekszel megtalálni a középpontod, a helyet, ahonnan szemléled a világot, létrejön a teljesség. Te a szemlélő vagy és nem az, akit szemlélnek. Az én, aki a világban él, azt hiszi, ő és a világ: egyek. De az én mögött ott a szemlélő, aki tudja: minden Én. Minden Egy. Nem összeolvadás van, hanem létezés.

-Mi a különbség? Összeolvadás és létezés között?

-Összeolvadni annyi, mint egyesülni és homogén masszává válni. Létezni annyi, mint elkülönülni.

-Isten elkülönült?

-Igen.

-De miért?

-Hogy a világ létrejöhessen.

„- A Gonosz nem más – szól a páter -, mint az a dinamika, ami felszínre hozza és konfrontálódásra kényszeríti a problémát. A Gonosz az erő, amely próbára teszi a struktúrát, s ahol gyenge, megbontja. (…) – A Gonosz létezik – feleli St.-Germain – nem csak az anyagvilágban manifesztálódva, hanem teljes metafizikai valóságában is. (…) A Gonosz akkor nem tud ártani, ha sem nem féled, sem nem vonzódsz hozzá.” Rákos Péter: A titkos név könyve

Ezt most itt hagyom gondolkodásra, emésztésre. Én is emésztem.

-Ki vagy te?

-Nem értem a kérdést. Pontosan tudod, ki vagyok. Bemutatkoztam.

-Engem az igazi neved érdekel.

-Sokan, sokféleképpen hívtak, de eredeti nevem Adriel. Bár, itt a földön, mint Aradriel ismertek.

-Az elmúlt, közel 25 évben, rengeteg emberrel találkoztam. A mélyére néztem az emberi léleknek, de te más vagy. Sokféle tapasztalat ért és egészen biztos vagyok abban, nem vagy ember.

-Mi vagyok szerinted?

-Nem tudom. De nem vagy ember.

-Emberi testben létezek, ugyanolyan vagyok, mint te. Vannak érzéseim, gondolatim, hibáim és erényeim. Van gyermekem. Én is voltam már szerelmes, zokogtam a viszonzatlan érzelmek súlya alatt. Ugyanolyan ember vagyok, mint te.

-Látszólag igen. De a lelked nem emberi.

-Tényleg nem az.

-Mi vagy te?

-Bukott Angyal. Bár a ti elképzeléseitek a Bukottakról teljesen más, mint a valóság.

-Mondd el.

-Te és a többi ember azt a mesét hallottátok, hogy Samael és még néhány angyal fellázadt Isten és a Teremtés ellen, majd büntetésként száműzték őket és démonokká váltak. Az angyalok egy része valóban elvált Istentől, de nem azért, mert különbnek tekintették magukat másoknál. Kezdetben volt Isten, a fény és az Anyag, a sötétség. A kettő között nem volt kapcsolat. Az angyalok egy része vállalta a feladatot, hogy alámerül és mintegy átjárót, hidat képez közöttük. Ők a Bukottak. A feladat, amit elvállaltak, tiszteletre méltó volt. Tudták, hogy angyali létükkel fizetnek érte. Minél mélyebbre merültek az anyagba, annál inkább elhomályosult a tudatuk, végül elfelejtették, kik is voltak valaha. Nem hiába hívják Samaelt Lucifernek, Fényhozónak. Ő hozta el a Fényt, ezzel teljesítette ki és be a Teremtés folyamatát. A legnehezebb az ő sorsa lett. Tudata kihunyt és elfelejtette, ki volt. Mi, többiek, szerencsésebbek voltunk. Miután az átjáró létrejött, testvéreink anélkül tudtak közlekedni, hogy tudatuk tompult volna. Ők lettek tanítóink és mestereink. Az én mesterem és barátom mindig is Uriel volt, bár Mikael, Rafael és Azrael is sokat segített. De történt valami. Évszázadokkal, még inkább évezredekkel ezelőtt.

Létezésünk célja nem merült ki az összeköttetésben. Feladatunk volt a dimenziók közti átjárók védelme is. Egyike vagyok az Őrzőknek. Egykoron én feleltem a kettes és hármas szféra közötti átjáróért, azaz én őriztem a Pokol és a Menny bejáratát. A szférák érdekesen helyezkednek el. Ti úgy képzelitek, van a Föld, alatta a Pokol, fölötte a Menny. A valóságban azonban a Mennybe vezető út a Poklon át vezet. Keresztül kell haladnod rajta, különben sosem jutsz a Mennybe.

-Amiről beszélsz, helyek?

-A ti elmétek azt képzeli, de valójában csak tükröződések. Hologramok. Tudatállapototok kivetülése.

-Mi történt évszázadokkal ezelőtt?

-Mi, Őrzők, mindig is az egyensúlyt védtük. De… Nem tudom, mi történt, nem emlékszek. Olyan, mintha elfelejtettem volna, ki vagyok és mi a feladatom. A mágiám is eltűnt. De ez lehetetlen. Amit megszereztél, az a tiéd, senki sem veheti el. Mégis, nem tudom előhívni az erőm. Mintha fogságba esett volna. Az emlékeim is csak nemrég kezdtek visszatérni.

Egykoron az Univerzumunk rendjét őriztük és a belső, romboló erők ellen vettük fel a harcot. De most más a helyzet. Két tűz közé kerültünk. Már nem csak a saját belső erőinkkel kell megküzdenünk. Látom és érzem, hogy valami sötét és hihetetlenül gonosz kívülről közeleg. És az elmúlt évszázadokban, míg aludtunk és tökéletes emberi sorsot és életet éltünk, beszivárgott és megfertőzte az embereket. Tudatuk tompulni kezdett. Lehet, ez az a sötét anyag, melyet a fizika tudománya is kutat. Nem tudom. Nem emlékszek. De azon vagyok, hogy visszaszerezzem az emlékeimet. És ha én ébredezni kezdtem, akkor a többi Őrző is. Nem lesz könnyű visszaszerezni az erőnket, több évszázadba is telhet, de vissza fogjuk.

-És utána mi lesz?

-Háború.

Mi az ősbizalom? Ha röviden szeretném elmondani: az életbe vetett hit. A pszichológia szerint, ha az anya érzelmileg nem tud kapcsolódni gyermekéhez, nem a gyermek egyéni igényeihez igazodva válaszol annak jelzéseire, akkor a gyermekben bizalmatlanság alakul ki nem csak az anyával való kapcsolatban, hanem az élettel szemben is.

Az anya (a nő) az életet befogadó, kihordó és megtartó energia. Van egy negyedik aspektusa is, bár erről nem szeretnek beszélni: ez a pusztító. Ahogyan a Holdnak is négy arca van, úgy a női energiának (minőségnek) is. És most a pusztítóról szeretnék beszélni. A mellőzött, letagadott, nem szeretem minőségről. A fájdalmasról és félelmetesről. Arról, amelynek olyan hatalma van, hogy képes a férfi (Nap) energiát is bekebelezni és felemészteni. A sötét, démoni oldalról. Az anyagról. Az árnyékról. Ezer neve és formája van, de végső soron ugyanazt okozza: pusztít. Ez a sötét oldal csak pusztítani tud. A Hold arcai közül ő az Újhold. A nehezen felfedezhető, rejtett, amiből végül az új élet serken ki. Mert a pusztítás célja nem a totális megsemmisítés, hanem a régi lebontása és valami minőségben más új felépítése. A hangsúly az új minőségen van.

Félünk az újtól. Az ismeretlentől. Különösen, ha sérült az ősbizalmunk. Ha nem szerettek minket. Ha nem önmagunkért szerettek minket. Ha sérült az ősbizalom, akkor sérül az önbizalom is. Ha nem hiszek a világban, az életben, ha nem hiszek magamban, akkor kiben vagy miben hiszek? Kivetítem valamire vagy valakire (legyen az vallás, rendszer vagy ember) vagy megkeresem önmagamban? Ha kivetítem (és a legtöbbször ezt az utat választjuk), akkor nem leszünk urai az életünknek. Mindig valamitől vagy valakitől függni fogunk. Ha pedig az a valaki vagy valami eltűnik az életünkből, akkor a rá épített személyiségünk összeomlik.

A másik út, hogy megkeressük magunkban a szilárd magot. Ami kint van, az van bent is… Ha a föld közepén egy tömör, vasból álló, szilárd mag van, akkor kell, hogy bennünk is legyen egy ilyen erős, sűrű és ellenálló lényeg. Jung úgy hívja ezt: Selbst. Önvaló.

Az út az önvaló felé nehéz. Veszélyes. Akadályokkal teli. Kritikus. Lehetetlennek tűnő. Ahhoz, hogy hozzáférjünk, a gyökeréig le kell csiszolnunk személyiségünket. El kell menni, szinte az önmegsemmisítés (nem öngyilkosság!) határáig. Fel kell oldani, le kell csupaszítani önmagunkat. A régi „én”-nek meg kell halnia. Csak ezután születhetünk újjá. Ahogyan a születés, ez is fájdalmas. Testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt. De vagy ez az út, vagy a tudatlanság és függés. A döntés egyéni. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Lehetőség.

Akit mélyebben érdekel a téma, annak szeretettel ajánlom olvasásra Inanna istennő alvilágba történő alászállásának történetét. :)

Uriel:

Az ősbizalom elvesztése maga a Bukás. De enélkül nincsen dinamika, nincsen forgás. Nincsen fejlődés és újjászületés. Ti azt gondoljátok, ez negatív vagy rossz. Pedig ez nem rossz. A probléma forrása a hozzáállásotok. Felejtsétek el az ítélkezést. Nincsen jó és rossz. Csak létezés VAN.

Elnézést kérek, amiért így eltűntem, de mostanában belemerültem a meseterápia (Boldizsár Ildikó könyvei) és a kvantumfizika (Carlo Rovelli művei) világába, így másra nem volt sem időm, sem kedvem. Most azonban, főleg a kvantummechanika ihletésére, elkezdett foglalkoztatni egy gondolat.

Aki követ, tudja, asztrológiát tanulok. Vallom, hiszem és tudom: minden energia. A horoszkóp ábrára eddig is úgy tekintettem, mint egy energia-mintázatra, néhány napja azonban elkezdtem rendszerként szemlélni. Egy nüansznyit ugyan, de új értelmet nyert számomra az ábraelemzés. A kérdés, ami foglalkoztat, pedig ez: a mintázat egy nyílt vagy egy zárt rendszer része?

Mi a rendszer?

Rendszerre gondolva, több minden az eszünkbe juthat: a család, a környezet, a közlekedési vagy fűtési rendszer, a keringési rendszer, stb… Több dolog, egymással kölcsönhatásba lépve alkot rendszert. Nagyon fontos: a rendszer elemei (vagy más néven: részei) között kapcsolatnak kell létrejönnie, ha ez nem történik meg, nem beszélhetünk rendszerről.

Minden rendszert saját, egyedi, a csak rá jellemző speciális szerkezet és működési mód jellemzi, s a rendszeren belül energiaáramlás (vagy információcsere) történik. A rendszer elemei között, mindig kell, hogy legyen kapcsolat (ezt az asztrológiában a fényszögek mutatják) amennyiben egy vagy több rész között nincsen, úgy azok az elemek nem lesznek részei a rendszernek. 

Egy rendszer mindig valami nagyobb része. Típusát tekintve lehet nyílt, zárt és izolált.

Izolált az a rendszer, ahol a rendszer és az őt körülvevő környezet között semmilyen kapcsolat nem jön létre.

A horoszkóp ábrán a bolygók archetípusokat jelenítenek meg, ezek a psziché alkotórészei. Amennyiben egy bolygó izolált, úgy kirekesztődik a psziché teréből, „láthatatlanná” válik. A háttérben mindig ott lesz, de vagy nem lép be a rendszerbe (tehát úgy tűnik, nincs is) vagy önálló életet kezd el élni, mintegy "kívülről" bomlasztani a rendszert.

Nyílt az a rendszer, ahol folyamatos az energia-és anyagáramlás a környezet és a rendszer között. A kettő folyamatosan hatással van egymásra, egyik változása a másikra is kihat (lásd: ember és természet).

Zárt pedig az a rendszer, ahol létrejöhet az áramlás, de nem szükségszerű.

A horoszkóp ábra az egyén belső energiarendszerének lenyomatát tükrözi. Az ábra külső része a határt jelöli az egyén és a környezet (azaz mindenki más) között. Az egyén és környezete között létrejöhet kapcsolat és áramlás, de ez az egyén energetikai rendszerét nem fogja megváltoztatni! Hatni tud rá, erősítheti vagy elnyomhatja az egyéni minőségeket, de ismétlem: megváltoztatni nem tudja. Ebből a szempontból vizsgálva a horoszkóp ábra és az egyén pszichés struktúrája determinált. Ugyanakkor egy energia témát (ezek a zodiákus jegyei) több szinten is meg lehet élni (fizikai struktúrájukat a házak mutatják), számtalan módon ki lehet fejezni (a bolygók a kifejeződés eszközei), de ez mindig egyén, azaz rendszer specifikus és tudatosulás mértékétől függ, végül milyen végeredmény jön létre. Éppen ezért a horoszkóp ábrát zárt energetikai rendszernek tekintem. 

Nyugodtan megkérdezhetitek: ez miért fontos? Bevallom, nem tudom. :) Lehet, nem az. Mostanában jólesik rácsodálkoznom arra, hogy vannak olyan területek, ahol az „ezotéria” és a „tudomány” összeér. Persze, ezt főleg a tudomány tagadja, ugyanakkor a kvantumfizika egyes területei olyan felismeréseket fogalmaznak meg (persze a fizika nyelvén), amit már pl.: az asztrológia régóta tud és mond. Ha igaz az, hogy Egy Minden és Minden Egy, akkor mind az exotériának (itt most: tudomány), mind az ezotériának (minden más, ami a lélekkel és szellemmel foglalkozik), össze kell érnie, tükröznie kell egymást. Nem baj, hogy más nyelvet beszélnek. Ha hajlandóak vagyunk nyitottá válni és megpróbálni megérteni a másik nyelvét, akkor rájöhetünk, végső soron ugyanarról beszélünk.

Ez nem csak ezotéria és tudomány, de minden más, különösen emberi viszonylatainkban is érvényes kellene, hogy legyen.

Akit kicsit bővebben érdekel a rendszer témája, annak ezt a kis tanulmányt ajánlom olvasásra. :) 

 https://mtvsz.hu/dynamic/rendszer_es_modell_ujfaludi_laszlo.pdf

Jin és Jang: nem szoktam képeket beszúrni a bejegyzéseimbe, de úgy gondoltam, ennél tökéletesebben és szemléletesebben semmi sem tudja kifejezni azt, amiről írni szeretnék. Arról, hogy a Fényben mindig ott rejtőzik az Árnyék és az Árnyékban a Fény. Elválaszthatatlanok egymástól. Miért? Mert duális világban élünk. A kör szimbolizálja a teljességet, a tökéletességet. És bár elménk számára nehéz elfogadni, hogy lehetünk „hibákkal”, „rosszal”, „gonoszsággal” is tökéletesek, de ez így van.

Carl Gustav Jung vezette be az árnyék fogalmát a pszichológiába. Röviden: az árnyék lelkünk elfojtott, le – és megtagadott része, amely nem kompatibilis a külvilág felé mutatott személyiségünkkel, azaz perszónánkkal. Az árnyék nem azonos a rossz tulajdonságainkkal, bár részét képezhetik. Ide inkább a fel nem dolgozott érzelmek, traumák, esetleg álmok és vágyak kerülnek. Az árnyék a tudattalan része: ebből adódóan nem vagyunk tudatában a jelenlétének. Fontos hangsúlyozni, hogy az árnyék lehet pozitív is, ebben az esetben jó tulajdonságaink vannak elfedve. Általában elmondható, hogy a legerősebb érzelmi töltésű lenyomatokból keletkezik az árnyék. Miért veszélyes ez?

Mivel nincsen kontroll alatt, hiszen tudattalan, így bármikor kitörhet. Ilyenkor cselekszünk olyat, amit magunk sem gondoltunk volna, és ez erős szégyenérzetet hagy maga után. Minél nagyobb a test, annál nagyobb az árnyéka: ez egy egyszerű, hétköznapi érzékelés. Éppen ezért, minél nagyobb a fény, annál nagyobb az árnyék is. A fényt mindig követi az árnyék. Aki megpróbál előle menekülni vagy megpróbálja magáról lehasítani, az nem sikerrel, hanem erős pszichózissal fog járni. 

Az árnyék integrálásának legegyszerűbb és legfájdalmasabb útja a szembenézés. Az önismeret. Pszichológiai nyelven szólva: a tudatba emelés. Ez nagyon nem szeretem út. Legyünk őszinték: ki szeret lelkének sötét, destruktív és sokszor gonosz, pusztító részeivel találkozni? Szeretjük magunkról azt gondolni, jók vagyunk. Mert ez a kívánatos. A fény valamiért hívogatóbb, mint a sötétség. Azt gondoljuk, minden, ami sötét, az rossz. Tényleg az?

Feltettük-e már valaha a kérdést, hogy mindaz a sötétség, mely bennünk lakozik, tényleg gonosz-e? Megpróbáltuk-e már megismerni? Megérteni? Meghallgattuk-e a történetét? Feltettük-e a kérdést, mi lesz, ha kiderül, hogy a sötét nem rossz, a fény pedig nem jó?

Visszakanyarodva a Jin és Jang ábrájához: bárhogy nézem, mindenhogy egész és tökéletes. Miért ítélkezünk? Miért minősítünk? Ezzel a megismeréstől szakítjuk el önmagunkat. A teljességtől. Amely magába foglalja az árnyékot is. Az árnyék csak akkor uralkodik el, ha megtagadod. Ha nem törődsz vele. Kimondom: ha nem szereted. Ha megszereted és elfogadod, akkor békén fog hagyni.

Képzeld el, hogy belépsz egy teljesen sötét helyiségbe. Meggyújtasz egy gyertyát. Mi fog történni? A fény terjedni kezd, a sötétség pedig „eltűnni”. De csak úgy érzékeljük, hogy eltűnik. Valójában a fény magába olvasztja a sötétséget. Mi történne akkor, ha ahelyett, hogy „fény és sötétség harcáról” beszélnénk elkezdenénk „fény és sötétség egybeolvadásáról” beszélni? Mindjárt szelídebb és békésebb a kontextus.

Az árnyék elfogadása nem azt jelenti, hogy utat engedek a negatív emócióknak és ösztönöknek. Az árnyék elfogadása azt jelenti, hogy szembenézek mindazzal az elnyomott érzelemmel, vággyal és traumával, ami bennem van és meggyógyítom őket. Megadom nekik mindazt a szeretetet, elismerést és odafordulást, amit nem kaptak meg.

Kislányként traumát szenvedtem, mert egy bántalmazó szülő mellett nőttem fel. Egy évvel ezelőtt döbbentem rá, hogy az a kislány még mindig itt él bennem. Dühös és csalódott, mert cserbenhagyták, mert senki sem védte meg. Betemeti a fájdalom, mert nem érti: miért bántotta az, akinek a legjobban kellett volna szeretnie? Ez a kislány úgy érezte, senki sem szereti. Mit tettem? Odamentem ehhez a kislányhoz és megöleltem. Elmondtam neki, hogy nyugodtan érezhet dühöt, haragot, sírhat, toporzékolhat, mert amit megélt, valós volt: egyedül hagyták és senki sem védte meg. Ezen már nem lehet változtatni. De azon, hogy ezután hogyan fog élni, igen.Most már itt vagyok én (a felnőtt én), aki képes erre és meg is fogja védeni. Aki szereti, óvja és mindig mellette lesz. Mindannyiunkban ott él a gyermek, aki egykor voltunk. Ő pszichénk része. 

Amiről írtam, az egy imagináció volt, amit képzeletben eljátszottam (többször is) és ami segített, hogy a bennem élő bántalmazott gyermeket gyógyítani kezdjem. Ez egy éve történt. A gyerek még mindig sérült, de már sokkal vidámabb és derűsebb. Ahogy a sérülés sem egy nap alatt keletkezett, úgy nem tud egy nap alatt meggyógyulni. De meg fog gyógyulni. Csak idő kell hozzá. Ami nem létezik. :) Legközelebb – szerintem – erről fogok írni. :)

Uriel

Egy Minden és Minden Egy. Minden Istentől és Istenből származik: igen, a gonosz is. Ideje lenne ezt elfogadnotok, Istent pedig nem kívül, hanem belül keresnetek. Bármit gondolsz: tökéletes vagy. Pont olyan, amilyennek lenned kell. Ha ezzel nem vagy elégedett, akkor Istennel vagy elégedetlen. Ha azonban ő, szerinted, tökéletes, te miért ne lennél az? 

"Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes." (Máté, 5,48)

A kép forrása: http://fengsuhi.hupont.hu/3/a-jin-es-jang-szimbolum

Az utóbbi időben ezek a fogalmak újra és újra felbukkantak az életemben. Amiről most fogok beszélni, az puszta filozofálgatás lesz. Azt gondolom, ez az a téma, amiről egyrészt mindenkinek van véleménye, másrészt egyéni alkat, hit és tudás kérdése, ki mit gondol ezekről.

Az alábbiakban szerény eszmefuttatásaimat adom közre. Szívesen veszem az ellenkező, más véleményeket, de most szólok: vitázni nem fogunk. Nem is tudunk. Olyan, számunkra (számomra is) ismeretlen terepre lépünk, ahol biztos tudás nincsen, csak hit, meggyőződés vagy sejtelem. És ezek egyikére sem lehet egy disputát alapozni.

Mi a sors? Egy egyén életútját hívjuk sorsnak. Az őt élt megéléseket, tapasztalatokat, melyek jellemét formálták. Buddha azt mondta: a cselekvő elpusztul, de a cselekvés megmarad. Az érző elpusztul, de az érzés megmarad, a gondolkodó elpusztul, megsemmisül, de a gondolat megmarad. Korábban is írtam: szerintem minden energia. Tett, érzelem, gondolat és vágy: ez a négy alkotja meg egy egyén életét, sorsát. Van-e az embernek hatalma a sors felett? Azt gondolom, igen. A saját, egyéni élete és sorsa felett igen. Hiszen amit tesz, mondd, cselekszik és érez, azzal megteremti önmaga világát és valóságát. Szabadon dönthetek arról, hogyan élem az életem. És ez a szabad akarat. Csakhogy nem vagyunk remeték. Nem különálló, egymástól távol lévő szigetként élünk és működünk, hanem szorosan, egymással közösségben. És itt lép képbe a determináció. Van eleve elrendeltség? Vannak olyan dolgok, amik felett még sincs hatalmunk? Igen, és az a másik ember. Bármennyire is szeretnénk, a másik sorsa felett nincsen semmiféle befolyásunk. Mert az az ő élete, az ő cselekedetei, érzései és vágyai által jött létre. Tudom, szeretjük (én is), azt gondolni, hogy ez nincs így és tudunk mások életén, sorsán formálni, de ez csak akkor lehetséges, ha azt a másik is akarja.

Ami fent van, ugyanaz, ami lent van. Ami kint van, ugyanaz, ami bent van...

Ha igaz az ősi tétel, akkor csak azon dolgokat élhetjük át, amihez energetikailag passzolunk, vonzódunk. Amihez nem, az elmegy mellettünk. Ami felett igazán befolyásunk van, az csakis a saját életünk. Nem kell ehhez guruhoz menni, szent könyveket bújni. Elég csak figyelni. Önmagunkra, a körülöttünk élőkre, a természetre, az álmokra. Mindig mindenki megkap mindenféle segítséget, egyszerűen csak észre kell vennünk.

Uriel

Túl sokat gondolkodtok és keveset éltek! Nem azt mondom, hogy a fentiekhez hasonló gondolatok feleslegesek, mert nem azok. A probléma, hogy elvesztek a gondolataitokban! Sokatok számára sokkal valóságosabbak, mint az élet. Élj! Menj, élvezd a dolgokat, próbálj ki új dolgokat, ismerj meg új embereket, légy cselekvő! Sokan éltek passzivitásban. Az nem fog előrébb vinni és a sok filozofálgatás is egy függőség, passzió, semmi más. Miután elgondoltad, próbáld ki, működik-e a gyakorlatban! Cselekedj! Ha Isten megmarad volna a gondolatok szintjén, soha semmi nem teremtődik meg.

Azt mondod, nincsen sors? Tudod uralni az életed? Bizonyítsd be! Ha a négy fal között fogsz ülni, nem fogod tudni. Tudod mi a tudás? A hit megszilárdulása az értelem által. 

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” (János, 1, 1-2)

„Az egész formavilág nem egyéb, mint mágikus hangskála a „Legyen!” és a „Ne legyen!” két mantrája között.” (Szepes Mária: A szó mágiája)

A mantra varázsszó. Mi a varázslat? A megvalósult mágia. És mi a mágia? A képzelet önmagát kifejező ereje. Erő, melynek iránya, célja és kiáradása van a világban.

Indiában nagy hagyománya van a hangok vizsgálatának és a nyelvfilozófiának. Laikusként most én is megpróbálom kifejteni nézeteimet ezzel kapcsolatban. Nem vagyok tudós, így nem tudom mondanivalómat alátámasztani semmilyen tudományos dokumentációval, csupán saját tapasztalataimra támaszkodok.

Egy hang önmagában irányt, minőséget jelöl. Amikor a hangok összeállnak és szavakká formálódnak, megkezdődik a Teremtés folyamata. Erre utal János evangéliumának kezdő sora is. Érdemes újra elolvasni és gondolkodni rajta. Isten a Létbe kiáltotta: Legyen! és a világ létrejött. A szavaknak bűvös, mágikus erejük van. Képesek egyaránt építeni és pusztítani: erre utal a Szepes Máriától vett idézet.

Hétköznapi életünkben nem szoktunk elgondolkodni a szavak jelentésén. Természetesnek, adottnak vesszünk egy adott hangsor vagy szó kimondását és nem gondolkodunk el azon: tulajdonképpen mit mondunk? Miről beszélünk? Még fontosabb: hogyan beszélünk? Milyen minőségek, érzelmek jelennek meg szavaink mögött?

Korábban beszéltünk arról: minden energia. Egy szó is energia: minősége, iránya és a közlőtől függően (célja) üzenete van. És, ha az evangéliumi közlésnek hitelt adunk, az egyik legfontosabb isteni megnyilvánulás világunkban. Isten, a Biblia szerint, saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ha ez igaz, és Isten a szavak által teremtett, akkor mi nem tesszük ugyanezt? Szavainkkal hozzuk létre valóságunkat és formáljuk a világot. Ennek fényében igen elszomorító, hogy a beszéd minősége mennyire leromlott, mennyire természetes a káromkodások, rövidítések, szlengek használata. A szavak mögött rejlő negatív érzelmekről nem is beszélve. Mit üzenünk ezzel?

Nem szoktunk belegondolni, de másoknak mondott véleményünk, kritikánk, attól függően, hogyan mondjuk el, építhet vagy rombolhat. Most egy szélsőséges példát osztok meg veletek, de mint korábban is írtam: a polaritás világában a szélsőségek útmutatóul szolgálnak ugyanazon energiaminőség megnyilvánulási formái között.

Egy olyan családban nőttem fel, ahol hosszú éveken (közel 2 évtized!) keresztül azt hallgattam: „életképtelen vagy”, „úgyse lesz belőled soha semmi”, „csúnya vagy”, „kövér vagy”, „annyira elviselhetetlen a természeted, hogy soha senki nem fog szeretni”, stb… Mit tettek velem ezek a szavak? Fájdalommal, reménytelenséggel, erőtlenséggel, szeretetlenséggel burkoltak be. Nehéz volt ebből a burokból kilépni. Amikor megtettem, meztelen lettem. Saját magamnak kellett új burkot készítenem, olyan szavakkal, mint: „erős vagy”, „szerethető vagy”, „szép vagy”, „amit szeretnél, azt meg tudod valósítani”, „értékes vagy”, „tehetséges vagy”… Ugyanakkor nem elég kimondani és ismételni a szavakat: hinni kell bennük! És amikor a hit tudássá válik, akkor létrejön a mágia. A hit mögött mindig érzelem rejtőzik. Ha a szeretet vezérel bennünket, szavaink nem árthatnak. Ha negatív érzelmek, akkor még egy olyan kedves hangsor is, mint a „Szeretlek!” fájdalmat okozhat és rombolhat.

Egy anekdota szerint Szókratészt, a nagy görög filozófust, egyszer egy ismerőse megállította és mesélni akart neki közös barátjukról. Szókratész három dolgot kérdezett meg tőle: 1. Amiről beszélni akarsz, biztosan igaz-e? 2. Amiről beszélni akarsz, jó-e? 3. Amiről beszélni akarsz, számomra hasznos-e?

Amikor eszünkbe jut, gondolkodjunk el szavainkon és nézzük meg: mit teremtünk meg velük? Milyen a valóságunk, az életünk? Ha elégedetlenek vagyunk, akkor változtassunk. Kezdjünk el új szavakat, kifejezéseket használni, olyanokat, melyeket korábban elhanyagoltunk vagy nem ismertünk. Ahogyan egy régi, bölcs mondás tartja: "Meg akarod változtatni a világot? Változtasd meg önmagad!"

Most Uriel kíván szólni:

Amint nincs két egyforma ember (nem, az egypetéjű ikrek között is vannak apró különbségek!), úgy nincs két egyforma istenkép sem. Különbséget kell tennünk az egyén által alkotott belső istenkép és a kollektívák által létrehozott külső kép között. Ez utóbbi kapcsolódik a valláshoz.

Az egyes vallások mindig népekhez, nemzetekhez kötődnek, kialakulásukban erősen befolyásolja őket az adott kor és kultúra. Ennek megfelelően egy idő után elavultak lesznek. Tudom, most sokan megbotránkoztok, de ez az igazság. Éppen ezért az egyéni istenkép tökéletesebb és hasonlatosabb a Teremtőhöz.

Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van… Isten, a Teremtő, benned tükröződik, ezért, ahogyan magadat látod, úgy látod őt is. Igen, jól olvastad. Csakhogy önmagad meglehetősen torzan szemléled. Azonosítod magad egy képpel és nem látsz e kép mögé. Az, akit te egónak, személyiségnek, pszichének hívsz, csak egy jelmez. Egy szerep, amelyet ebben az életben eljátszol. Ugyanazt a szerepet el lehet többféleképpen is. Például: ha a szereped király, az lehet öreg, bölcs, ostoba, fiatal, stb… A szerep a fontos (példánkban: király), az, hogy ezt hogyan játszod el, csak rajtad múlik. Mindig változtathatsz egy szerepen, ha nem tetszik!

A probléma akkor kezdődik, amikor azonosulsz ezzel a szereppel. Elhiszed, hogy a szerep te magad vagy. Pedig, aki TE vagy, az ott van a szerep mögött. A dolgod csak annyi, hogy meglásd. Ezt a legkönnyebben úgy érheted el, ha egyensúlyba kerülsz. Láss a fizikai érzékelés mögé. Azt hiszed, látsz, de valójában nem így van. A valóságot eltakarja előled a káprázat, amit a többi emberrel együtt közösen megalkottál. Azt gondolod, meghallod, amit az emberek mondanak, de csak azt hallod meg, amit hallani akarsz. Valójában nem vagy kíváncsi rájuk.

Légy kíváncsi! Nyitott! Olyan, mint a gyermek! Nem hiába példálózott Jézus is a gyerekekkel… Nem, nem ártatlanok. Senki sem az. Emberek vagytok, jók és rosszak egyszerre. A lélek nem egy „tabula rasa”, nem egy tiszta lap. Mindig hozod magaddal tapasztalataidat, melyek jók és rosszak.

Minden Egy. Minden az Egyből ered és az Egybe tart vissza. Te és Isten egyek vagytok. Amíg ezt nem tudod mindhárom tudati szinten (test, lélek, szellem) megérteni és megélni, addig istenképed torz és hamis lesz. Lásd meg önmagad! Lásd meg a benned élő Istent! Ehhez minden segítséget megkaptok! Csak figyeljetek! Tanuljatok meg olvasni a jelekben! Isten ott van mindenben! Lássátok meg!

Előző bejegyzésemben a Vízöntő-korszak csillagászati hátteréről beszéltem, most rátérnék a spirituális oldalára. Mielőtt azonban ismertetném, kicsit elidőznénk még az asztrológia világában. Fontosnak és nélkülözhetetlennek tartom, hiszen ez adja a keretet. Legutóbb kissé sután, de megpróbáltam elmagyarázni mi a különbség az analógiás és a logikai gondolkodás között. Úgy érzem, talán nem voltam eléggé érthető, ezért megpróbálom újra - bízom benne, sikerülni fog. :)

Mindennapi, logikai gondolkodásunk ok-okozati viszonyok között létezik. Vannak miértek és megpróbáljuk, az ész segítségével, megválaszolni ezeket, meghatározni a hogyanokat. Vannak azonban olyan kérdések, amelyekre a logika nem adhat választ. Például: miként lehetséges, hogy egy ikerpár egyik tagja sikeres az életben, míg a másik nem? Mi magyarázza a különbséget, ha genetikailag egyformák, neveltetésük azonos volt? Ez a kérdés már mélyebb szintekre visz el bennünket, a logikán túli területekre, melyeket csak sejteni tudunk, de racionálisan, tudományosan bizonyítani nem. Ez már a Lélek és Szellem területe és a tudati állapotoké. Ezzel megérkezünk az analógiák világába.

Az analógiás gondolkodás azt mondja: a részben benne van az egész, a valóság pedig különböző szinteken értelmezhető és élhető! Ha pedig ezeket a szinteket egymásra pakoljuk, akkor egy láncot kapunk, ahol a látszólag különböző szemek pontosan illeszkednek, mert mindegyik azonos energia-minőség hordozója.

Minden energia. Az asztrológia 12 különböző energia-mintázatot különböztet meg (jegyek), ehhez társít még 10 tulajdonság mintát (bolygók), melyek 12 életterületen (házak) jelennek meg. Mindezek pedig különböző módokon kapcsolódnak egymáshoz (fényszögek). Ha az ólom tulajdonságait tanulmányozom, az állatok közül a tevét, a növények szintjén pedig a bogáncsot, fel kell fedeznem, hogy a különbözőségek ellenére hasonló energia, tulajdonság van mindegyik mögött: nehézkesség, szívósság, kitartás. Ezt az asztrológia elnevezte Szaturnusz ősprincípiumnak, mely tulajdonságai közé tartozik még (a teljesség igénye nélkül): rend, struktúra, beszűkültség, gyász, bölcsesség, zsugoriság. Az asztrológia eredetileg 7 ősprincípiumot használt (ennyi bolygót ismertek a 18. század végéig), ez egészült ki az elmúlt két évszázadban még hárommal. És miért a csillagos égbolt? Mert szerencsére elég messze van az embertől, így nem tudunk belekontárkodni a csillagok és bolygók rendjébe, míg sajnos a növények vagy állatok tulajdonságait, viselkedését meg tudjuk változtatni. (Ezt kiváló dokumentumfilmek be is mutatják.) A bolygók emiatt matematikailag is meghatározhatóan mozognak, ezt pedig az asztrológia felhasználja a horoszkóp ábra megrajzolásánál. De ennyi. Innentől kezdve az égbolton keringő valamennyi égitest csak jelképezni fog valamit és nem okozni. Tehát pl.: ha az asztrológia az Uránuszról beszél, akkor nem az űrben keringő bolygóra gondol, hanem arra az energia-minőségre, amit képvisel. Minden uránuszi, ami eredeti, meghökkentő, különc. Az, hogy a naprendszerünkben lévő, azonos nevű bolygó is meglehetősen extrém módon kering, csak mutatja a megfeleltetés tökéletességét. :)

És akkor a Vízöntő és az Uránusz.

A Vízöntő energia szabad, eredeti, korlátok nélküli. Jelképe a korsóból vizet öntő ember, aki az élet vizét szétönti a világban, hogy abból mindenki részesüljön, az üres korsót pedig megtölti levegővel, mely elem az értelmet, az intellektust jelképezi. Nem ésszel tölti meg, intellektussal! Az intelligencia több a legtöbbször mért és nagyra tartott logikai intelligenciánál. Túlmutat a genetika által meghatározott és korlátozott képességeken. Ez a Lélek és a Szellem intelligenciája.

A Vízöntő minőség tulajdonságait az Uránusz képviseli. Uránuszi (és Vízöntő) minden, ami szokatlan, furcsa, meghökkentő. Uránusz a lázadó, a zseni, a polgárpukkasztó, a tisztánlátó. Ő a közösségtől elkülönült egyén, aki a saját útját járja és felvállalja másságát, egyediségét, másként gondolkodását. Ő nem a tömeg embere. Rendkívül szubjektív. Képes át – és túllátni a világ működésén és az embereken. Gondolkodása ezért az átlag ember számára érthetetlen. Ijesztő. Nem is szeretik. Ő a tarot kártya Bolondja, aki útra kel a világba, hogy megismerje azt, de vándorlása során rájön, hogy amit meg kellett ismernie, az nem a világ volt, hanem ő maga. Mert minden tudás benne volt és mindannyiunkban benne is van.

A Vízöntő korszak ezt az utat mutatja. Útra kell kelnünk, meg kell ismernünk a bennünk rejlő minőségeket, energiákat. Vállalni azt, akik vagyunk, tisztelni a másikat, azért, aki.

A Vízöntő jelszava a francia forradalomé: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. A Vízöntő egy olyan világot mutat, ahol nincs alá-fölé rendeltség, ahol mindenkinek azonos jogai vannak, az emberek egymás partnerei és nem szolgái. Amiről sokan elfelejtkeznek, az a kötelesség. A jogokhoz kötelességek is társulnak és a ma embere ezt nem szereti. Béklyónak érzi. Pedig a kettő elválaszthatatlan.

A három külső bolygó felfedezése előtt a Szaturnusz volt a Vízöntő uralkodó bolygója, tulajdonságainak megjelenítője. Fentebb nem véletlenül írtam a Szaturnusz ősprincípiumról. Olvassátok vissza. Még mindig érvényesek, függetlenül attól, hogy az Uránusz lett az új reprezentánsa. A Vízöntő olyannyira áhított szabadsága csak a törvény (mind emberi, mind isteni) betartása által érhető el!

Én úgy tapasztalom, az emberek a megváltást várják a Vízöntő-korszaktól. Mint egy álomban, azt gondolják, a világ meg fog változni, egycsapásra eljön az egyenlőség és testvériség korszaka, visszatér az aranykor – csakhogy az utóbbi évek legnépszerűbb témáit említsem. Attól, hogy az energia már képviseli magát és érezhető (szerintem ebben egyetérthetünk), még nem fog megtörténni. Miért? Mert ehhez fel kellene nőni! Mindenkinek, egyénileg! Amiről most beszélünk, egy kollektív energia. A kollektívát pedig az egyének alkotják! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy még mindig Halak-korszak van! Ez persze sokaknak nem tetszik, azt mondják, elég volt belőle, lépjünk tovább, de a Rend és a Törvény nem így működik. Ezek az energiák nem véletlenül követik így egymást. Egymásra épülnek. Mi volt a Halak-korszak üzenete? Az, hogy lásd meg: a másik pontosan ugyanolyan, mint te. Tanulj meg a szív és a lélek szemén keresztül látni! Tanulj meg önzetlenül szeretni! Ez az alap, ezt kell MINDENKINEK, egyénileg elsajátítania, mert csak így tudja majd a Vízöntő tanítását beépíteni. Csak így valósulhat meg a szabadság, egyenlőség, testvériség. Amíg ez nem történik meg, járhatunk akár technikailag is a Vízöntőben, akkor sem fog a fenti elvek közül egy sem megvalósulni.

Az elmúlt egy év világi történései híven megmutatták, hogy változásra van szükség. A koronavírus járvány teljesen Vízöntős - az egész világképünket megrengette. És mit tanultunk belőle? Azt, hogy a régihez kell ragaszkodni és az újat elvetni. A Halak ellenjegye a Szűz, a Vízöntőé az Oroszlán. Negatív megnyilvánulásában a Szűz mindent túlszabályoz és bonyolít, az Oroszlán pedig despotává válik és központosít. Halak-korszak van Vízöntő átütéssel. Mi történt? A két ellenjegy energiája valósult meg. Minden a legapróbb részletekig le lett szabályozva és persze a hatalmi centralizáció is megtörtént. Totális ellentéte mindannak, amit a Halak és a Vízöntő energia képvisel. Ha az előrehaladás helyett visszafelé fogunk, sosem jön el az olyannyira áhított aranykor.  Ezen érdemes elgondolkodni.

Ajánlás:

Akit érdekelnek az energia minőségek és az alap asztrológiai ismeretek, bármiféle elfogultság és részrehajlás nélkül, jó szívvel ajánlom Rákos Péter könyveit a témában, elsősorban a Jegyek és játszmákat, illetve a Körkörös időt. Könnyed, élvezetes, szórakoztató és rendkívül érthető módon mutatja be a jegyek-ősprincípiumok-házak jelentéseit, az asztrológia alapjait.